Bezár a fedett fürdő Zalaszentgróton

Januártól három hónapra bezár a fedett fürdő Zalaszentgróton, ugyanis a bevételek nem fedezik az üzemeltetés költségeit, a város pedig nem tud hozzájárulni a működtetéséhez.

Napirenden a termálfürdő

A vásárok és piaci helypénzek mértékéről, a termálfürdő, valamint a létesítmény büféinek jövő évi működtetéséről tárgyal, s a vállalkozó orvosok rezsidíj átalányát módosítja egyebek között csütörtök esti, 18 órakor kezdődő ülésén a kisváros képviselő-testülete.

Dolgoznak a halászok

Dolgoznak a halászok

Hatalmas háló feszül a medence két széle között. Páran a tó partján, mások pedig, csizmával egybeépített, hőszigetelt guminadrágba bújva, a körülbelül egyméteres vízben segítik a háló útját. A cél: minél többet kifogni a halraktárként funkcionáló medencében úszkáló, mintegy tíz tonna pontyból. Az ötezer darab kopoltyúst a napokban hozták be a zalaszentgróti tavakról a telepre, s máris szállítják tovább Romániába.

Gróti közmeghallgatás - 2 résztvevővel

Nem csak kérdezni, nosztalgiázni is lehetett az önkormányzat kedd esti közmeghallgatásán, azon ugyanis az elmúlt évekhez hasonlóan összesen kettő lakos vett részt.

Mindennek az ára emelkedik

A piacok és vásárok helypénzeinek kivételével az összes díjemelést célzó javaslatot elfogadta a legutóbbi ülésén a képviselő-testület.

Nem kell az önkormányzatnak a kiskastély

A kiskastély tulajdonjogának átvétele nem aktuális

A Batthyány kastély szomszédságában álló egykori kiszolgáló épület, a Kiskastély tulajdonjogát nem is olyan rég még szerette volna megkapni a város, ám most úgy tűnik, mégsem kell.

Kéményt loptak el

Negyven kerámia elemből álló Leier-kéményt lopott el ismeretlen tettes az elmúlt hét végén egy épülő zalaszentgróti családi házból. A károsult kedden tett bejelentést a rendőrségen. A kár közel kétszázezer forint.

Kevés a diák a zalaszentgróti középiskolában

A zalaszentgrótiak azt szeretnék, ha a térséget is szolgáló középiskola hosszú távon adna lehetőséget azoknak, akik helyben szeretnének eljutni az érettségiig. A Zala Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmény ez évi működéséhez anyagilag is hozzájárult Zalaszentgrót városa.

Költségvetésről és a termálfürdő üzemeltetéséről tárgyalnak

A jövő évi költségvetés koncepciójáról, a termálfürdő üzemeltetéséről, a gyepmesteri feladat ellátásáról, a Kiskastély tulajdonjogának átvételéről és a szállodaépítés feltételrendszeréről tárgyal csütörtöki soros ülésén a kisváros képviselő-testülete. A tanácskozás 18 órakor kezdődik a polgármesteri hivatalban.

Lezsák Sándor: Kis közösségek nagy ereje

A Lakiteleki Népfőiskola Csengey Dénes Vándoregyetemének Karácsony Sándor Kollégiuma és a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete által szervezett konferencián hangzott el, egyfajta prioritásként. Császár József, Zalaszentgrót polgármesterének köszöntőjét követően a szervezők részéről Beke Pál elmondta: a közösségi művelődés korszerű eljárásairól 2007 óta rendeznek tanácskozásokat, megyejárást, olyan szakmai megoldásokat bemutatva az érdeklődőknek, melyeket sikerrel lehet alkalmazni a helyi társadalmi megújulást célzó munka során.

Zalaszentgrót a fekete lyuk Magyarország egészségügyi térképén

Zalaszentgróton halnak meg a legtöbben az országos átlaghoz képest - derül ki az Egészségiztosítási Felügyelet által rendelt felmérésből. A kutatás szerint az egészségügyi ellátás minősége és a környezet sem feltétlenül döntő a megbetegedések szempontjából. Az anyagi körülmények, a táplálkozás és az iskolázottság a fontos.

A megyejárás újabb állomása: Zalaszentgrót

Csütörtökön Zalaszentgrót lesz a megyejárás újabb állomása, 10 órától a városházán egyebek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke tart előadást Kis közösségek nagy ereje címmel, de szó lesz a települési és térségi fejlesztőmunka lehetőségeiről is.

Rémálom helyett fürdő és üdülőfalu

Két befektetői csoporttal is tárgyal Zalaszentgrót vezetése a termálfürdő melletti szálloda és üdülőfalu beruházás ügyében. Bíznak benne, hogy végre megvalósul a projekt.

250 éves a zalaszentgróti templom

A jubileumot hálaadó szentmisével ünnepelték vasárnap a zalaszentgróti Római Katolikus Templomban. Az istentiszteleten felszentelték az építtető Batthányi Imre tiszteletére állított emléktáblát.

Árokba borult egy Seat Zala megyében

Beszorult a roncsok közé annak a személygépkocsink a sofőrje, amely árokba hajtott vasárnap délben a Zala megyei Vindornyaszőlős és Kisgörbő között. A Zalaszentgróti Önkéntes Tűzoltóság tájékoztatása szerint a Seat az út menti beton vízelvezető árokba hajtott, s a jobb oldalára borult.

Motorra született

Mekler Gergely motoros bajnok

Csak húzom a gázt - fogalmaz szerényen Mekler Gergő - aki számos hazai és nemzetközi dobogós helyezést követően a 85 köbcentis kategóriában idén a Magyar Köztársaság motoros bajnoki címét is megszerezte.

Előakadémiát tervez a ZTE FC és Zalaszentgrót önkormányzata

Mint az országban szinte mindenhol, így Zalaszentgróton is gondokat okoz az iskolákban a gyereklétszám csökkenése. A legtöbb iskola igyekszik a beiskolázási mutatóit növelni. Próbálnak olyan oktatási profilokat bevezetni, ami vonzó lehet a szülők számára. Ezen a ponton találkoztak az érdekeik a ZTE törekvéseivel.

Új arculatot kap a főutca

A kivágott vérszilvafák helyett virágos kőrist és galagonyát ültetnek majd

Míg nem is olyan régen méltóságos öreg fák szegélyezték Zalaszentgrót főutcáját, az évtizedes fák gyönyörű keretet adtak az útszakasznak, ám egy-egy vihar, sőt már kisebb szél alkalmával is ágakat tört le a fákról, s a járdára hulló termés is balesetek okozója lehet.

Katasztrófa gyakorlat Zalaszentgróton

Katasztrófavédelmi gyakorlat Zalaszentgróton

„Kérem, segítsenek! Ömlik az ammónia és három sérült is van!” – jelentette be szerdán a helyi tűzoltóság és mentőállomás ügyeletére az Imofi Kkt. üzemvezetője. Ezúttal szerencsére csak gyakorlatról volt szó.

A vérszilvasor végleg eltűnik

Ha minden a tervek szerint alakul, még ősszel kivágják a Batthyány utcai vérszilvafákat. Természetesen azonnal megkezdik a pótlást is, egyelőre azonban még nem tudni, milyen fajtával.

Tartalom átvétel