Előakadémiát tervez a ZTE FC és Zalaszentgrót önkormányzata

Mint az országban szinte mindenhol, így Zalaszentgróton is gondokat okoz az iskolákban a gyereklétszám csökkenése. A legtöbb iskola igyekszik a beiskolázási mutatóit növelni. Próbálnak olyan oktatási profilokat bevezetni, ami vonzó lehet a szülők számára. Ezen a ponton találkoztak az érdekeik a ZTE törekvéseivel. Évek óta problémát okoz, hogy a középiskolai beiskolázás idején milyen szinten vannak a beiskolázandó gyerekek. A nyolcadik osztály a legkorábbi időszak, amikor lehetséges a tehetséges gyerekek beiskolázása megfelelő kollégium hiányában.

Több labdarúgó szülei felvállalják a heti többszöri utazást Zalaegerszegre, ami részükről nem kis áldozat, de felgyorsíthatja a gyerekek fejlődését. A megyében több helyen (NTE, UFC, Hévíz, Keszthely, Lenti) benevezték a fiatalokat a 2. osztályú bajnokságokba, ami mindenképpen előrelépés.

Egy Zalaszentgróti vállalkozótól származott az ötlet, hogy létesüljön egy Előakadémia a városukban. Az egyeztetések után a következőkről tudjuk tájékoztatni az érdeklődőket. A tervek szerint az akadémiai képzés 5.osztálytól - 8.osztályig tart. Az önkormányzat az igényeknek megfelelően már az 5. osztályosoknak is kollégiumi férőhelyet biztosít. Az indulást megfelelő mennyiségű és minőségű jelentkező esetén 2009. szeptemberétől tervezzük.

Ezzel párhuzamosan elindul ugyanebben az általános iskolában a labdarúgás oktatása már az első osztályosok számára is. Az Előakadémia a ZTE szakmai felügyeletével működik, tehát a gyakorlati munkát a ZTE egy később kinevezett szakembere végzi, mellérendelt helyi szakemberekkel. A fiatalok a helyi sportegyesületben, mint ZTE akadémiások sportolnak, a ZTE által biztosított felszerelésekben, a lehető legmagasabb szintű bajnokságokban, ugyanúgy, mint a ZTE központi csapataik.

A jelentkezéseket elsősorban Zala megyéből, szűkebb régiónkból és a közvetlen vonzáskörzetből várjuk. A kezdeményezéstől azt várjuk, hogy minőségileg emelkedik a beiskolázási színvonal és szélesednek a merítési lehetőségeink.

Nagy az esélye, hogy 2009 szeptemberétől elindul Zalaegerszegen a saját alapítványunk kezelésében a ZTE akadémia. Úgy gondoljuk, hogy a már működő Landorhegyi Sportiskolából, mint a ZTE bázisából, valamint a tervezett Előakadémiából és a partner Egyesületekből olyan minőséget tudunk beáramoltatni a ZTE akadémiájába, központi csapataikba, hogy az felveszi a versenyt bárkivel, nemzetközi mércével mérve is.

Hangsúlyozzuk, hogy az Előakadémia egy terv, ami csak megfelelő számú jelentkező esetén tud elindulni.

A jelentkezési határidő: 2008. december 31.

Jelentkezési lehetőségek:
interneten, a ztefcup@zelkanet.hu e-mail címen,
telefonon Bita József Ügyintézőnél a 30-5484595, vagy a 30-4887857-es számon, Péter László Technikai vezetőnél a 30-4887865-ös számon.

Nagy Mihály
Up. Szakág Vezető

Tartalom átvétel