250 éves a zalaszentgróti templom
A jubileumot hálaadó szentmisével ünnepelték vasárnap a zalaszentgróti Római Katolikus Templomban. Az istentiszteleten felszentelték az építtető Batthányi Imre tiszteletére állított emléktáblát.
Batthányi Imre építette 1753 és 1758 között a zalaszentrgóti templomot, aki gyönyörű oltárképekkel, a főoltárral és olasz művészek faragott szobraival is megajándékozta a híveket. Az istenházában helyet kapott az 500 éves stájerországi Madonna szobor, Szent Imre, valamint Szent Ince vértanú ereklyéje is. A 250 éves jubileumot szentmisével ünnepelték, amelyet Bizderi János főesperes és Márfi Gyula veszéprémi érsek celebrált. A helyi plébános immár 45 éve szolgálja a város és a környékbeli katolikusokat, aki kiemelkedőnek ítéli meg a helyiek vallásosságát.
Az egyházi intézmény mocsáros területre épült, emiatt az elmúlt években süllyedni kezdett, ám a helybeliek áldozatos munkájának és a Veszprémi Püspökségnek köszönhetően többször is felújították és két évvel ezelőtt megmentették a templomot. Az ünnepségen Batthányi Imre tiszteletére emléktáblát avattak és szenteltek fel.
címlap 